A vízgyűjtő területekre az elmúlt héten lehullott nagy mennyiségű csapadék következtében több magyarországi folyón is árhullám vonul le a napokban.
A Duna Múzeum és a Duna-Ipoly Nemzeti Park május 12-én szakmai napot tart iskolás csoportok számára, hogy felhívja a figyelmet a hazai erdőkben élő fákra és madarakra, valamint a természet és élővilág védelmére ...
Lázár munkaiban egyfajta mély zsigeri életöröm érződik; képei a színek ezerféle árnyalatára való rácsodálkozás, az egymáson való rétegek, a tiszta színek, a fehérek, a mély és élénk árnyalatok élvezete érződik ...
A Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság ebben az évben is részt vesz a Duna-Dráva Nemzeti Park szervezésében megvalósuló Föld Napi eseményen, a Tettyén. Szeretettel látunk mindenkit idén is a Föld napján, 2022. április 22-én (szombaton) 10 és 16 óra között a tettyei romoknál ...
A 2022. évhez hasonlóan még 2023-ban is online formában hirdeti meg hagyományos, Víz világnapi Gátőrfutását az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság. A gátőrfutással továbbra is tisztelegni kívánnak a gátőrök előtt, akik természetes vizeink és vízkincsünk legjobb ismerői ...
2020 decemberében példátlan környezetkárosítás történt a Ráckevei (Soroksári)-Duna-ág szigetszentmiklósi szakaszán: ismeretlen tettes hatalmas mennyiségű olajszármazékot engedett a csapadékvíz-elvezető csatornába, amely a vízfelszínre kijutva felbecsülhetetlen károkat okozott a természetvédelmi oltalom alatt álló terület élővilágában.
Tisztelettel meghívom Önt, illetve a témában érdekelt kollégáit - kérem továbbítsa nekik a meghívást - a Víz Világnapja 2023 alkalmából megszervezett V. Hatékony Vízellátás Nemzetközi Konferencia szakmai fórumra ...
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Kar dékánja tisztelettel meghívja Önt ...
A Magyar Hidrológiai Társaság Baranya Vármegyei Területi Szervezete és a Mecsekérc Zrt. közösen szakmai napot tart a MECSEKÉRC Zrt. aktuális tevékenységeinek bemutatása címmel ...
Korábbi eseményekA vízgyűjtő területekre az elmúlt héten lehullott nagy mennyiségű csapadék következtében több magyarországi folyón is árhullám vonul le a napokban. Az érkező vizet, ahol az lehetséges, a visszatartás érdekében a hullámtérbe kormányozzuk: a Szigetközben például másodpercenként több mint 200 köbméter vizet engedünk a tájba, ami segíti a hullámtéri mellékágak feltöltődését, a vízi élővilág szaporodási feltételeit. A Duna vízszintemelkedése Budapestnél szombaton tetőzik, az alsó rakpart szintje alatt bő 1 méterrel, 550 centiméteres vízállással. A következő 5 napban azonban az esőnek már nem lesz a mostani helyzetet jelentősen befolyásoló utánpótlása.
Az elmúlt napokban a dunai és részben a tiszai vízgyűjtőkön területi átlagban is jelentős mennyiségű csapadék hullott (helyenként 60-80 mm), ami több folyónkon is árhullámot indított el. A meteorológiai előrejelzések igen nagy változatosságot mutattak, és az időjárási helyzetet továbbra is bizonytalanság jellemzi. A legfrissebb, ma reggeli prognózis alapján a következő 5-6 napban további jelentős esőzésre már nem kell számítanunk, a komoly csapadék mennyiség ma hajnalig lehullott a Duna vízgyűjtőjén. Területi átlagban 10 mm-t meghaladó csapadék a Sajó, a Hernád és a Zagyva vízgyűjtőjén várható még.
A hét elején már voltak alacsonyabb tetőzések folyóinkon, azonban a vízgyűjtőkön leesett hétfői és keddi csapadék hatására e hét közepén és végén úgynevezett másodtetőzésekre számítunk.
A Dunán Nagybajcsnál az I. fokú készültségi szintet megközelítő vagy azt elérő vízszint valószínű a hét második felében, míg Budapestnél egy hétvégi tetőzés várható, amely ugyan látványos lesz, a vízállás mégis várhatóan közel egy méterrel a rakpart szintje alatt marad.
A Rába Szentgotthárdnál már tetőzött ma reggel. Lejjebb Körmendnél a II. fokot, a Murán pedig akár a III. fokot is elérheti az árhullám.
A Dráva folyón is érkezik egy árhullám, itt a magyarországi szakaszon a most következő napokban valószínűleg I. vagy II. fokú készültséget kell majd elrendelni, de ez nagyban függ a horvátországi erőművek működési rendjétől is.
A Sajón is várható vízszint emelkedés, a Zagyván és a Tarnán pedig akár a II. fokot meghaladó vízállás is előfordulhat, de ezekre a vízgyűjtőkre előreláthatóan még érkezik csapadék a következő 24 órában.
A területi Vízügyi Igazgatóságok munkatársai folyamatosan követik a hidrológiai előrejelzéseket, és ahol szükséges, fokozott figyelőszolgálatot is ellátnak. Ellenőrzik a zsilipek vízzáróságát, a kisvízfolyásokon levő erőművek kezelőivel felveszik a kapcsolatot, és tájékoztatást adnak a várható csapadék mennyiségéről.
Fontos hangsúlyozni, hogy az érkező árhullámok a most következő 5-6 napban az állami védvonalak között maradnak. Az önkormányzati védekezést végző településeknek pedig kérés esetén műszaki segítséget nyújtanak a vízügyes szakemberek.