Események

3
2017. január 3., kedd

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság 2017. évi programjai

dunadrava2

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai 2017-ben is szakvezetéses túrákkal, gyerekprogramokkal, előadásokkal várják az érdeklődőket.
 

15
2016. november 15., kedd

Nemzeti nukleárisbaleset-elhárítási gyakorlat

nb_elharitas_sm

Az idei évben 2016. november 15-16. között kerül sor a nemzeti nukleárisbaleset-elhárítási gyakorlatra, melyen a forgatókönyv szerinti események alapján az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) mellett az érintett 5 vízügyi igazgatóság is részt vesz.

5
2016. október 5., szerda

Gördülő Fejlesztési terv a TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt.-nél

A Magyar Hidrológiai Társaság Baranya megyei Területi Szervezete és a TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt. közösen Szakmai Napot tart „Gördülő Fejlesztési terv a TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt.-nél” címmel 2016. október 5. szerda 10 00 órai kezdettel a TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt. telephelyén (7634 Pécs, Nyugati Ipari u.).

26
2016. július 26., kedd

Háromnapos látogatáson Marokkó első számú vízügyi vezetője

marokkoi_vezetok_belyegkep

Charafat Afailal asszony, Marokkói Királyság vízügyért felelős minisztere és delegációja 2016. július 25-én hazánkba látogatott azzal a céllal, hogy megismeri Magyarország vízgazdálkodását és tapasztalatokat szerez többek között öntözési, árvízvédelmi és szennyvízkezelési kérdésekről. Mindezek mellett országa képviseletében aláírja a Magyar Köztársaság és Marokkó Királysága között megkötésre kerülő vízügyi együttműködési megállapodást.

16
2016. július 16., szombat

Kenuval a Fekete-vízen - július 16-án

Könnyű kenutúrát indít július 16-án a Duna– Dráva Nemzeti Park Igazgatósága a szaporcai Ős-Dráva Látogatóközpont közelében lévő elhelyezkedő Fekete-vízen. A kezdőknek is ideális program során a terület természeti értékeit ismerhetik meg a résztvevők, az ártéri madárvilág képviselőivel – szürke gémekkel, nagy kócsagokkal - is találkozhatnak.

Korábbi események
Tartalomfelelős: Pászthory Róbert, informatikus

Források

2013. november 20., szerda 13:36

Forrás vízhozam mérés: Négybarát forrás

Források

Sorszám Forrás neve EOVx EOVy mért elemek
1. Közkifolyó 88523 581042 vízhozam, vízhőm.
2. Istenkút 83399,33 583623,96 vízhozam, vízhőm.
3. Szentkút 85165 582923 vízhozam, vízhőm.
4. Tettye 82960 587111 vízhozam, vízhőm.
5. Textiles 98818 593339 vízhozam, vízhőm.
6. Turista 89572 579773 vízhozam, vízhőm.
7. Vízfő 88685 581613 vízhozam, vízhőm.
8. Zipernovszky 89222 579880 vízhozam, vízhőm.
9. Nagy paplika 88438,02 578059,14 vízhozam, vízhőm.
Utolsó módosítás: 2013. november 20., szerda 15:42