Dunai partfal – Mohács

A folyó torkolatától 1447 km távolságra fekvő, 20 ezer lakosú Mohács Magyarország legdélebbi Duna-parti városa. A folyó vízgyűjtő területe itt 209 ezer km². A középvízhozama másodpercenként 2260 m³. A Duna útja Bajánál két ágra szakad. A szélesebb Duna-ág délnyugati irányt vesz, majd derékszögben délkeletre fordul. A keskenyebb dél felé folytatja útját. A két át a horvát-szerb határon találkozik ismét. Ahol a szélesebb, az „öreg” Duna elfordul, ott fekszik Mohács. A város területének nagyobbik része a jobb parton terül el, itt él a lakosság 90 százaléka. A bal parti városrész Újmohács.

Mohács nevét a források először 1093-ban említik, amikor Szent László király a pécsi püspöknek adományozta a területet. A 15. században már 800 lelket számlált a mezőváros, amelyet palánkkal erősítettek meg. 1526. augusztus 29-én a várostól délre vívott történelmi jelentőségű csatában a magyar sereg megsemmisítő vereséget szenvedett a hatalmas túlerőben lévő törökök ellen.

Az elmúlt évtizedekben azonosították teljes bizonyossággal a mohácsi csata helyszínét. 1975-ben találtak rá az első tömegsírokra, egy esztendő múlva pedig, a 450. évfordulón létrehozták a Mohácsi Történelmi Emlékhelyet, ahol 120 jelképes kopjafa vagy sírjel állít emléket az elesetteknek. Mohácstól északra, az 56-os út és a Csele-patak kereszteződésénél áll a II. Lajos-emlékmű, mely a mohácsi csatából menekülő király halálának hagyomány szerinti helyét jelzi.

A török megszállás éveiben, illetve a 18. században érkeztek a városba a szerb, a sokác és a német betelepülők. Az évente megrendezett busójárást, a mohácsi sokácok ismert népszokását a tavaszi napfordulót követő első holdtöltéhez időzítik. A busójárás a más népek hiedelemvilágában is megtalálható télbúcsúztató, tavaszköszöntő, oltalmazó, termékenységet varázsló ünnepek családjába tartozik. Mohácson a törökűzés legendájával is magyarázzák a hagyomány eredetét. A mondának aligha van történeti alapja.

A várost és Újmohácsot óránként közlekedő kompjárati köti össze. Itt van az EU egyetlen folyami határkikötője; 2007-ben adták át rendeltetésének.

A Duna jobb partjának védelmét – 19,865 km magyar és 6,750 km horvát területen – a mohácsi árvízvédelmi vonal biztosítja; ennek része 1515 méter hosszon a Mohács belterületét védő árvízvédelmi partfal. A védelmi szakasz töltésének fejlesztése az 1965. évi nagy dunai árvíz után, a helyreállítással kezdődött meg és 1973-ban fejeződött be. Ennek keretében Mohács belterületén új nyomvonalon, 424 méter hosszú szakaszon résfalas technológiával új árvízvédelmi fal létesült. A városrész beépítettsége miatt nem alkalmazhatták ezt a technológiát a városi partfal teljes hosszában, s részben ezért halasztották későbbre a partfal teljes rekonstrukcióját, melyet végül 1989-1992 között végeztek el.

A síkalapozású talpas vasbeton támfal tervezésének és kivitelezésének munkáit a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság látta el (tervező: Szentesi Flóriánné, építésvezető: Csordás István, műszaki ellenőr: Szomolányi Tibor). A munkálatok során 6.900 m³ betont építettek be a létesítményekbe. A mohácsi komplejáró ideiglenes elzárását is átalakították. Az árvízvédelmi fal – esztétikus megjelenésével, alsó és a felső sétányaival – harmonikusan illeszkedik a városképhez. A rekonstrukció befejezését követően díszítőelemek és világító testek elhelyezéséről is gondoskodott a városvezetés – mintaszerű példáját nyújtva a vízkár-elhárító és városvédő szakemberek együttműködésének.

Az OVF és az MHT 1993-ban – az Ybl építészeti nívódíj mintájára – vízügyi építészeti kitüntetést alapított, amelyet a neves vízépítő mérnökről, Lampl Hugóról (1883-1976) neveztek el. A díjjal minden évben olyan, Magyarországon megvalósított vízi létesítményt jutalmaznak, amely tervezési, kivitelezési, technológiai, tájesztétikai és környezetvédelmi szempontból kimagasló színvonalú. A mohácsi partfal alkotóinak 1994-ben ítélték oda a Lampl Hugó-díjat.

Források:

Keserü Sándor–Tüskés Tibor: Mohács. Pécs, 1986.
Tőry Kálmán: A Duna szabályozása. Bp., 1952.

111 vízi emlék Magyarországon, 2008.

A könyv elkészítését és megjelentetését lehetővé tette: a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Vízügyi Szakállamtitkársága.