Mesterséges tavak az Orfűi-völgyben

A Vízfő-forrás a Mecsek legnagyobb, bár ingadozó hozamú kútfője – a Nyugat-Mecsek karsztvizét csapolja meg. Vízgyűjtő területe megközelíti a 16 km²-t, vízjárása a csapadék függvényében változik, az évi 1 millió m³ mellett már napi 100.000 m^{3 -}es hozamra is volt példa. Az Orfűi-tavak vízutánpótlását biztosító forrás a nyári időszakban az üdülőterület ivóvízellátásához is hozzájárul.

Az 1950-es években KESSLER Hubert (1907-1994) kezdte meg – szivattyús vízszintsüllyesztéssel – a forrás mögötti barlangrendszer kutatását. Az első termet sikerült föltárni, de egy szifon megakadályozta a továbbjutást. Miután VASS Béla mérnök vezetésével – a KESSLERÉHEZ hasonló módszerrel – sikerült átjutni a medencén, elérték a jelenlegi végpontot jelentő III. szifont, melyen – mivel 18 méter mélységben ellaposodik – a búvárok nem juthattak tovább.

Az Orfűi-tó, illetve tórendszer kialakítását az akkori megyei vezetés, személy szerint PALKÓ Sándor (1911-2001) megyei tanácselnök szorgalmazta (mellszobra ma a Pécsi-tó parti sétányán áll, alkotója TRISCHLER Ferenc.) Pécsnek ugyanis nem volt – és ma sincs – pihenésre alkalmas, nagyobb vízfelülete, noha ezt a déli nagyváros lakossága nagyon is igényelte. Ugyanakkor a Pécshez közel fekvő, festői Orfűi-völgy – már csak előnyös topográfiai adottságai miatt is – előnyösnek mutatkozott tó (vagy akár tavak) létesítéséhez.

A tíz hektáros, üdülési célokat szolgáló Orfűi-tó volt az első völgyzárógátas létesítmény, még 1963-ban. Négy év múlva készült el a 75 hektáros Pécsi-tó, majd az 1971-ben kiépített, 29 hektár kiterjedésű Herman Ottó-tó, végül pedig 1973-ban a 15,5 hektáros Kovácsszénájai-tó. Az utóbbi két vízpart kissé távol esik az üdülőterülettől – lévén mindkettő természetvédelmi területnek számít –, környékük éppen ezért a horgászok paradicsoma.

Az 1960-as évek végén vetődött föl az ötlet, hogy a Vízfő-forrás esetleg vízellátási célra is hasznosítható. Ekkor még a mainál jóval kisebb volt az üdülőterület ivóvízigénye, ezért úgy gondolták, hogy a forrásból biztosítják Komló vízellátásának egy részét, a Kőlyuknál (Mánfa) kiépített vízkivételi és vezetékrendszer felhasználásával. VASS Béla és munkatársai olyan megoldást dolgoztak ki, amely szerint nem kell megépíteni nehéz terepviszonyok között a teljes vezetéket, csak a Kőlyuk barlangrendszerének a vízválasztóhoz legközelebbi víznyelőjéig. A forrásig aztán a – máig sem bejárható – barlangjáraton keresztül jutott el a víz.

A BARANYATERV mérnökei készítették a kiviteli terveket, köztük a turisztikai látványosságként ma is közismert forrásházét, melyet a tervező, CSETE György Ybl-díjas építész Tulipánháznak nevezett.

A műszaki megoldás egyedülálló volt a maga korában; s azóta sincs hasonlóról tudomásunk. A rendszer ma már nem üzemel; csak a nyári időszakban, az üdülőterület ellátására használják fel a Vízfőből nyert forrásvizet.

Orfű külterületén, a közeli hegyoldalban – részben vízzel, részben levegővel kitöltött üregrendszerből – tör fel a Sárkány-kút időszakos karsztforrása, amikor a levegődugóénál nagyobb a nyomása. A helyi monda szerint egy, a barlangjába beszorult sárkány próbálja időről időre elhengergetni a vízzel a bejáratot elzáró sziklatömböt. MELOCCO Miklós szobrászművésznek a forrás közelében felállított sárkányszobra vandál pusztítás áldozata lett.

Az egyik tó névadóját, a felvidéki Breznóbányán született HERMAN Ottót (1835-1914) több tudományág is magáénak vallja. Nem alaptalanul nevezik őt az „utolsó magyar polihisztornak”: bár legtöbbet a madarakkal és pókokkal foglalkozott, a tudományos nyelv megújításában és a politikai újságírásban is maradandót alkotott. Jelentős volt a halászattal kapcsolatos műve, mellyel néprajzi kutatásait alapozta meg. Az ő javaslatára vezették be 1906-ban a Madarak és Fák Napját. Emlékművét a Pécsi-tó gátjának nyugati végén találjuk.

Források: A DÉDUKÖVIZIG adatai. Pécs, 2008.
www.geocaching.hu
www.vendegvaro.hu

111 Vízi emlék Magyarországon, 102-103. oldal (A könyv elkészítését és megjelenését lehetővé tette: a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Vízügyi Szakállamtitkársága, Kiadó: Közlekedési Dokumentációs Kft., 2008.)



Fotó: Geocaching.hu







Fotók: Szappanos Ferenc