A 2022-es év melegebb volt a sokéves átlagnál. A középhőmérsékletek 12-13 °C között alakultak. A legmelegebb részek egyben a legszárazabbak is voltak. A Mecsektől délre, délnyugatra az éves középhőmérséklet igen jelentősen, több mint 2 °C-al haladta meg az átlagot. A március, április és a szeptember hónapok kivételével minden hónap középhőmérséklete meghaladta az átlagokat. Különösen enyhe volt az tavalyi február és december, ugyanakkor 2 °C-al haladták meg az átlagok a nyári hónapok középhőmérsékletét is. Az Igazgatóság legtöbb részén átlag alatti csapadék hullott, voltak olyan területek is, ahol végül átlag környéki, vagy azt meghaladó volt a lehullott csapadék mennyisége. A Balaton déli részei, illetve a Mecsektől délre fekvő részek, Mohács környéke voltak igen szárazak, ezeken a területeken a 200 mm-t meghaladó csapadékhiányok is előfordultak. Ugyanakkor főleg a Dráva mentén, Külső-Somogy megye egyes részein, illetve a Mecsekben fordultak elő olyan területek, ahol az éves csapadékösszeg megközelítette, vagy elérte a sokéves adatokat. Az idei év sajátossága volt, hogy az év első kétharmada legtöbbször jelentősen szárazabb volt a szokásosnál, majd az év többi részében hullott jelentősebb mennyiségű csapadék. Az év első két hónapja, de különösen a január nagyon száraz volt, ahogyan a tavasz és a nyár is az április kivételével. Majd szeptemberben sok helyen az átlagot kétszeresen is meghaladó csapadékokat mérhettünk, amelyet egy szokatlanul száraz október követett. Novemberben és különösen decemberben újra csapadékosabbá vált időjárásunk.
2022. évi hidrometeorológiai jelentés letölthető PDF formátumban a kapcsolódó tartalmaknál.












