Központi vízkárelhárítási bejelentések: +36 72 506 300/ +36 30 6642 786
Központi vízkárelhárítási bejelentések: +36 72 506 300/ +36 30 6642 786

A Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság dolgozói együtt adtak vért a Mecsekerdő Zrt. és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Baranya Vármegyei Igazgatóságának munkatársaival 2025. szeptember 22.

A véradás a szolidaritás és az összefogás jele. Ennek jegyében fogott össze a három-, egymás mellett található és egymás munkáját is segítő cég, hogy felhívja a figyelmet az összefogás erejére és a véradás fontosságára.
A Magyar Vöröskereszt szervezésében idén már nem először megvalósuló szeptemberi véradáson szép számmal vettek részt mindhárom vállalat munkatársai.
A szeptember 22-i véradásra most a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Baranya Vármegyei Igazgatóságának székhelyére települt ki a Magyar Vöröskereszt Pécsi Regionális Vérellátó Központja.
A Magyar Vöröskereszt 1939 óta vesz részt a hazai térítésmentes véradás szervezésében. A véradás az a segítségnyújtás, amikor önkéntesen ajánlunk fel saját vérünkből csekély mennyiséget embertársaink gyógyítására.
A levett vért három különböző beteg kaphatja meg, ebből is ered az „Adj vért és ments meg három életet!” szlogen. Ez a hármasság a három intézmény összefogásában is visszaköszön, életet mentően.
A véradás egyfajta felelősségvállalás, társadalmi szolidaritás, az önzetlenség egyik legmagasabb rendű formája, hiszen a másikért, a többiekért adunk. A gyógyítás a véradók nélkül elképzelhetetlen. Ők igazi hétköznapi hősök.
Első véradóinkat a Magyar Vöröskereszt külön köszöntötte.
A DDVIZIG ezúton is köszöni a segítségnyújtást valamennyi véradó munkatársának. ?
 
Fotók: Bencs-Drahos Olga – DDVIZIG