Ennek köszönhetően Balatonszemesnél is megfelelő a tó vízének minősége, strandolásra, fürdésre teljesen alkalmas.
A Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság műszaki ügyeletére a Somogy Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tett bejelentést arról, hogy Balatonszemesen, a Lidó köz mellett lévő csapadékvíz elvezető árokban szennyezést észleltek, amely a Balatont is érinti. Az igazgatóság munkatársa azonnal a helyszínre ment, ahol a helyi önkormányzattal közösen megállították a szennyezés továbbterjedését. Ennek eredményeként pár órán belül, már vasárnap újra tiszta víz folyt az árokból a Balatonba. Az árokban még megmaradt, de a Balatont nem veszélyeztető szennyeződést a szennyező távolítja el, az igazgatóság szakfelügyelete mellett. A mentési munka előreláthatólag még ma befejeződik.












