A belvizes időszakot követően Igazgatóságunk megkezdte az ökológiai vízpótlást – a medrek és tározók feltöltését – az Ős-Dráva vízkormányzó rendszeren keresztül, az Ormánság területén.
A júniusi csapadékszegény időszak, valamint a rendkívüli meleg hatására jelentős párolgási és szivárgási veszteségek következtében jelentős vízszintcsökkenést tapasztaltunk a Főcsatornán és az alrendszereken,
valamint a rendszerhez tartozó holtágaknál, halastavaknál. A belvizek elszivárogtak, ezért szükség szerint elindítottuk a vízpótlást az Ős-Dráva vízkormányzó rendszeren keresztül.
A medrek és tározók vízellátása csak a Drávából átemelt vízpótlással biztosítható. Az év első felében vízvisszatartási üzemállapotban működött a vízkormányzó rendszer, azaz, a duzzasztókkal történt a medrekben a vízszint tartása.
A tavaszi csapadékos időjárás lehetővé tette, hogy a rendszert, illetve a rendszerhez tartozó halastavakat, holtágakat feltöltsük és üzemvízszinten tartsuk, fenntartva ezzel az ökológiai egyensúlyt.
A cél – a betáplálás során – a tavaszi mederteltség elérése, megfelelve a társadalmi elvárásoknak és az élővilág fenntartásának.
A Sellyei Szakaszmérnökség területén található Ős-Dráva vízkormányzó rendszer a térség vízgazdálkodási lehetőségét javítja, a vízhiányos időszakban a vízhiány csökkentésére és a vizes élőhelyek védelmére a vizek visszatartását elősegíti,
illetve biztosítja a vízpótlást a Drávából. A Drávagárdonynál épített vízkivételi műből az 5 m3/s nagyságú vízmennyiség egy nyomócsőn, majd egy csillapító műtárgyon keresztül jut a vízkormányzó rendszer főcsatornájába, majd az alrendszerekbe.
A nyugat-keleti irányú főcsatornából déli irányba a Siópusztai-árok, a Korcsina-csatorna, és a Sellyei-Gürü csatorna irányába, illetve a Fekete-víz felé történik a vízpótlás.
Fotók: Lőrincz Gábor és Patak István – DDVIZIG












