Május 17-én, pénteken tartotta immár hagyományossá vált Majálisát a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság. A DDVIZIG Orfűi Vízminőségvédelmi Központjában megrendezett eseményen kötetlenebb formában, mégis hivatalos keretek között tölthettük el a napot közel 250-en, közös szabadtéri rendezvényünkön.
Az idei évben is elismerésben részesültek a vízügyi szolgálat és a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság szakmai munkáját támogató-, és a sikeres együttműködésben tevékenyen részt vevő személyek.
Ezen a rendezvényen adtuk át az általunk néhány éve alapított-, „A Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság kiemelt partnere” emlékplakettet Fehér Gábor alezredes úrnak, a Somogy Vármegyei Kormányhivatal Területi Védelmi Bizottsága titkárának, valamint Mácsai Ádám úrnak, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Somogy Vármegyei Igazgatósága vármegyei igazgatójának, elismerve a területünkön végzett szakmai munkájukat és a velünk való együttműködésüket.
18 munkatársunk részesült Igazgatói dicséretben-, s 15 kollégánk Szolgálati Emléklap elismerésben.
Igazgatói dicséretben részesültek:
1. Bodonyi Szilárd - Közgazdasági Osztály
2. Czikovácz Norbert - Árvízvédelmi és Folyógazdálkodási Osztály
3. Danis Éva - Közgazdasági Osztály
4. Gondos Eszter - Közbeszerzési és Pályázatkezelési Osztály
5. Hencsei Bence - Vízrendezési és Öntözési Osztály
6. Horvai Valér - Vízvédelmi és Vízgyűjtő-gazdálkodási Osztály
7. Jámbor Emőke - Titkárság
8. Jelics Gábor - Sellyei Szakaszmérnökség - Drávasztárai Felügyelőség
9. Kiss Gábor - Műszaki Biztonsági Szolgálat
10. Kocsis Vilmos - Kaposvári Szakaszmérnökség - Nagyatádi Felügyelőség
11. Márkus Zoltán - Kaposvári Szakaszmérnökség - Kaposvári Felügyelőség
12. Mayerné Várkonyi Gabriella - Vagyongazdálkodási és Üzemeltetési Osztály
13. Molnár Mira - Műszaki Biztonsági Szolgálat
14. Némethné Ferencz Andrea - Sellyei Szakaszmérnökség Központ
15. Tóth Péter - Pécsi Szakaszmérnökség - Sásdi Felügyelőség
16. Világos Tiborné - Közgazdasági Osztály
17. Zsóri Andrea - Vízrendezési és Öntözési Osztály
18. Zsupán Attila - Pécsi Szakaszmérnökség - Mohácsi Felügyelőség
Szolgálati Emléklap I. fokozatban részesültek:
1. Bányai Andrea - Igazgatási és Jogi Osztály
2. Barcsi Csaba Zoltán - Kaposvári Szakaszmérnökség - Fonyódi Felügyelőség
3. Bencs-Drahos Olga - Igazgatási és Jogi Osztály
4. Botos Péter - Sellyei Szakaszmérnökség - Barcsi Felügyelőség
5. Juhász Zoltán - Települési Vízgazdálkodási Csoport
6. Miseta Renáta - Informatikai Osztály
7. Nagyné Gőbl Edina - Közgazdasági Osztály
8. Pálffy Zsolt - Informatikai Osztály
9. Zórity Csaba - Műszaki Biztonsági Szolgálat
Szolgálati Emléklap II. fokozatban részesültek:
1. Balázs Béla - Közgazdasági Osztály
2. Jakab Róbert - Vízrajzi és Adatári Osztály
3. Kanyukné Fenyvesi Ildikó - Közbeszerzési és Pályázatkezelési Osztály
4. Major Józsefné - Sellyei Szakaszmérnökség Központ
5. Pehr Nándor Rudolf - Pécsi Szakaszmérnökség
6. Pinczehelyi-Tátrai Tímea - Vízvédelmi és Vízgyűjtő-gazdálkodási Osztály
Kitüntetett munkatársainknak nagy szeretettel gratulálunk és további munkájukhoz sok sikert és jó egészséget kívánunk!
Fotók: Balázs József Árpád és Folkner Károly – DDVIZIG












