A 2023-as december enyhébb és csapadékosabb volt a szokásosnál. Az igazgatóság területén az átlagosnál mindenhol több csapadék hullott. A legcsapadékosabb területek Somogy vármegye középső részei voltak, itt a havi csapadékátlag kétszerese is leesett. A középhőmérsékletek 2,5 – 3,5 °C körül alakultak, mintegy kétharmaddal meghaladva a sokéves átlagot.
2. A felszíni vizek hidrológiai jellemzői
Folyók, patakok vízjárása
Az előző hónaphoz hasonlóan decemberben is a dunai vízállásokban áradó tendencia volt megfigyelhető, hónap végi maximum vízállásokkal. A mohácsi szelvényben a minimum vízállás december 12-én 401 cm, a maximum érték pedig 31-én 808 cm volt. A folyó középvízállása Mohácsnál 568 cm volt, ami jelentősen, 289 cm-rel meghaladta a sokéves (1990-2022.) decemberi átlagot. A hónap második felében két árhullám is levonult a Dunán, a vízgyűjtő területre hullott nagy mennyiségű csapadék és a hóolvadás következtében. Az első árhullám Nagybajcsnál meghaladta az I. fokú árvízvédelmi készültség szintjét az 532 cm-es tetőző vízállással, ami Mohácson 702 cm-rel tetőzött. A második árhullám ennél jelentősebb volt, Nagybajcsnál III. fokú készültséget rendeltek el. Budapesten a Duna 693 cm-rel tetőzött december 27-én (az alsó rakpartot 645 cm-nél éri el a víz), Mohácson pedig I. fokot meghaladó, 808 cm-es vízszinttel tetőzött a folyó az év utolsó napján.
A drávai állomások vízjárása decemberben ingadozó volt, hónap közepi maximumokkal. A hónap első felében két kisebb árhullám is levonult a folyón.
A barcsi vízmércén a maximum vízállás 180 cm volt december 16-án, a minimum pedig -56 cm december 11-én. Drávaszabolcson a maximum vízállás (348 cm dec. 17-én) 248 cm-rel maradt el az LNV (596 cm) értékétől.
A Dráva vízmércéin a vízállások +45 és +92 cm közötti értékekkel haladták meg a sokéves átlagot.
Az alábbi táblázatban a decemberi vízállások és a sokéves havi jellemzők szerepelnek az átlagtól való eltéréssel. Látható, hogy a mohácsi és az összes drávai állomás esetében is jelentősen meghaladták a havi vízállások átlagai a sokéves átlag értékét.
|
Állomás |
Havi átlag [cm] |
Sokéves átlag (1990-2022) [cm] |
Eltérés [cm] |
|
Duna – Mohács |
568 |
279 |
+289 |
|
Dráva – Őrtilos |
30 |
-31 |
+61 |
|
Dráva – Barcs |
34 |
-11 |
+45 |
|
Dráva – Szentborbás |
139 |
64 |
+75 |
|
Dráva – Drávaszabolcs |
203 |
111 |
+92 |
A december hónap jellemző vízállásait (szélső és középértékeket) az alábbi táblázat mutatja:
|
Állomás |
Min. cm |
Átlag cm |
Max. cm |
|
Duna – Mohács |
401 |
568 |
808 |
|
Dráva – Őrtilos |
-63 |
30 |
191 |
|
Dráva – Barcs |
-56 |
34 |
180 |
|
Dráva – Szentborbás |
45 |
139 |
285 |
|
Dráva – Drávaszabolcs |
111 |
203 |
348 |
Decemberben a Duna Mohácsnál mért átlagos vízhozama 3986 m3/s volt, ami 2064 m3/s-mal több a sokéves átlagnál. A Dráva barcsi szelvényében mért átlag vízhozama 629 m3/s volt, ez 185 m3/s-al több a sokéves havi átlagnál. A kisvízfolyásokról elmondható az alábbi táblázat értékei alapján, hogy csak a Karasica (Villány) és a Határkülvíz (Csömend) vízhozama maradt el kismértékben a sokéves átlagértékektől, míg az Egyesült-Gyöngyös (Kétújfalu), a Baranya-csatorna (Csikóstőttős) és a Kapos (Fészerlak) vízhozamai jelentősen meghaladták ezeket az értékeket.
A Duna, a Dráva és néhány jelentősebb kisvízfolyás decemberi vízhozam értékei
|
Állomás |
Átlag vízhozamok |
|
|
2023. december [m3/s] |
Sokéves átlag (1990-2022) [m3/s] |
|
|
Duna – Mohács |
3986 |
1922 |
|
Dráva – Barcs |
629 |
444 |
|
Egyesült Gyöngyös – Kétújfalu |
2,92 |
1,68 |
|
Karasica – Villány |
1,51 |
1,67 |
|
Baranya-csatorna – Csikóstőttős |
5,22 |
1,73 |
|
Kapos – Fészerlak |
4,33 |
2,28 |
|
Határkülvíz – Csömend |
0,85 |
0,81 |
Belvízi helyzet
Igazgatóságunk működési területén december hónapban két alkalommal volt belvíz elleni védekezés a hónap elején a Balaton déli régiójában: Ordacsehi és Balatonlelle térségében, majd a Dráván, a Korcsina mentén.
- Talajvízszintek alakulása
Az alábbi táblázat a decemberben bekövetkezett talajvízszint-változásokat néhány – az igazgatóság működési területén elhelyezkedő és az adott térségre jellemző – kút vízszintértékei alapján szemlélteti.
A táblázatban feltüntetett adatok tanúsága szerint a hónap során jellemzően emelkedő tendencia határozta meg a kutak vízszintváltozásának alakulását.
A Dráva-síkon, Drávaszabolcs és Potony területrészén a növekedés mértéke a 10-65 cm-es értéktartományba esett.
A Belső-somogyi térrészen, Nagybajom és Mike körzetében 25-50 cm értéktartományú emelkedés adódott.
A táblázatban regisztrált adatok szerepelnek
|
Talajvízszintek változása 2023. december |
||||
|
Állomás |
Vízszint [cm] |
Eltérés ? [cm] |
A változás jellege |
|
|
Hónap eleje |
Hónap vége |
|||
|
Drávaszabolcs |
233 |
219 |
14 |
emelkedő |
|
Potony |
335 |
271 |
64 |
emelkedő |
|
Nagybajom |
269 |
243 |
26 |
emelkedő |
|
Mike |
480 |
431 |
49 |
emelkedő |
A grafikonok az elmúlt 12 hónap regisztrált adatai alapján készültek.
Havi átlagos talajvízállás a talajfelszíntől mérve
Decemberben a tájékoztatóban rendszeresen bemutatott talajvízkút-állomások többségénél már pozitív eltérés mutatkozott a többéves átlagok tekintetében.
Drávaszabolcs körzetében 58 cm-rel emelkedett a többéves átlag fölé a talajvíztükör a hónap során, ami 28 cm-es növekedést jelentett a novemberi adathoz viszonyítva. Potony területrészén 15 cm-rel az átlag feletti érték adódott, ami 40 cm-es pozitív eltérést jelentett ebben a hónapban.
Nagybajom térségében 11 cm-es többlet, Mike környezetében 20 cm-es hiány jelentkezett a többéves átlagértékeket tekintve. Ez Nagybajom esetén 18 cm, Mike vonatkozásában 21 cm-rel magasabban elhelyezkedő vízszintértékeket mutatott az előző havi értékhez képest.
A táblázatban regisztrált adatok szerepelnek
|
Talajvízkút |
December |
|||
|
Helye |
Mélysége* [cm] |
Többévi* [cm] |
2023. Tárgyévi* [cm] |
Eltérés a többévitől [cm] |
|
Drávaszabolcs |
534 |
222 |
164 |
58 |
|
Potony |
420 |
260 |
245 |
15 |
|
Nagybajom |
373 |
219 |
208 |
11 |
|
Mike |
916 |
408 |
428 |
-20 |
* értékek a talajfelszíntől
Készítette: DDVIZIG – Vízrajzi és Adattári Osztály












