A Magyar Hidrológiai Társaság Baranya Vármegyei Területi Szervezete 2023. január 25-én délután „A Vízügy és az MHT aktuális helyzete” címmel előadóülést tartott a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság központjában.
Az előadóülés kezdéseként Pálfiné Bíró Szilvia, az MHT Baranya Vármegyei Területi Szervezetének titkára köszöntötte az eseményen megjelent tagokat, majd arról tájékoztatott, hogy elhunyt egyik tagtársunk: Szentirmay György, a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság egykori víziközmű osztályának vezetője, akire szakmai életútjának ismertetésével és egy perces néma főhajtással emlékeztünk meg.
A megemlékezést követően első napirendi pontként Bencs Zoltán, a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Igazgatója köszöntötte a hallgatóságot és évnyitó beszámolót tartott a vízgazdálkodás aktuális kérdéseiről, valamint az Igazgatóság előtt álló feladatokról és kihívásokról. Az idei évi Víz Világnapjára is szakmai konferenciákkal készülünk és figyelemfelkeltő pályázati lehetőséget hirdetünk minden korosztály számára. A 2023. évi Víz Világnap jelmondata: „Változtass most!”
Második napirendi pontként Sághiné Juhász Ildikó pár szóban ismertette a Magyar Hidrológiai Társaság 2023. évre tervezett programját, majd tájékoztatást adott a jelenlegi helyzetről. Kitért a májusi tisztújításra is. Kiemelte, hogy az MHT Baranya Vármegyei Területi Szervezete idén 70 éves, majd röviden bemutatta a területi szervezet megalakulásának és tevékenységének a történetét.
Arató Csongor tagtárs indítványozta, hogy a fiatal hidrológiával és környezetvédelemmel foglalkozók számára szakmai pályázat kerüljön meghirdetésre, melyre tudományos dolgozattal és előadással együttesen lehessen pályázni.
Harmadik napirendi pontként az Ős-Dráva program keretében megvalósított műtárgyakról és műszaki megoldásokról kerültek rövid kisfilmek levetítésre, majd kötetlen beszélgetéssel zárult az ide évi első Hidrológus Klubnapja.
Fotók: Drahos Olga – DDVIZIG












