Kettős jubileumot ünnepelt a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság november 29-én, a Magyar Tudományos Akadémia Pécsi Területi Bizottságának Székházában: az idén 70 éves Magyar Vízügyi Szolgálatot és Magyar Hidrológiai Társaság 70 éve megalakult Baranya Vármegyei Területi Szervezetét.
Az ünnepi rendezvényen köszöntőt mondott Nagy Csaba, Baranya vármegye országgyűlési képviselője, a Dél-dunántúli Területi Vízgazdálkodási Tanács elnöke és Dr. Szlávik Lajos, a Magyar Hidrológiai Társaság tiszteletbeli elnöke, aki 12 éven át, 2011. és 2023. között volt regnáló elnöke a Magyar Hidrológiai Társaságnak.
Házigazdaként Bencs Zoltán, a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója, a Magyar Hidrológiai Társaság Baranya Vármegyei Területi Szervezetének elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd előadásában felelevenítette az elmúlt 70 év vízügyi történéseit, a jelenleg aktuális feladatokkal kiegészítve.
A pécsi vízügy történetéről szóló kisfilm levetítése után visszaemlékezések hangzottak el Lovretity Mária nyugalmazott osztályvezető asszonytól és Szappanos Ferenc nyugdíjas igazgató úrtól.
Ezt követően szakmai előadások következtek. Horváth Gábor, a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Vízrajzi és Adattári Osztályának osztályvezetője Éghajlati jellemzők, meteorológiai, hidrológiai szélsőségek alakulása a DDVIZIG működési területén, árvizes és aszályos időszakok címmel tartott előadást, majd a 2023 augusztusában lezajlott drávai árvízi védekezés kapcsán hangzott el két előadás. Mosonyi Zoltán, a Vízrendezési és Öntözési Osztály vezetője és Lőrincz Gábor, a Sellyei Szakaszmérnökség szakaszmérnöke a 2023. augusztus 6. és 15. között, 10 napon át tartó drávai árvízi védekezés tapasztalatait osztotta meg a hallgatósággal.
A konferenciát a „Jóvízügy Szeretlek!” című film megtekintésével zártuk. Még sokszor 70 évet kívánunk a Magyar Vízügyi Szolgálatnak és a Magyar Hidrológiai Társaság Baranya Vármegyei Szervezetének is!
Fotók: Bencs-Drahos Olga – DDVIZIG












