Központi vízkárelhárítási bejelentések: +36 72 506 300/ +36 30 6642 786
Központi vízkárelhárítási bejelentések: +36 72 506 300/ +36 30 6642 786

Szakmai konferenciával ünnepelte a Víz Világnapját a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Pécsett, a Baranya Vármegyei Közgyűlés Dísztermében 2023. március 23.

A Víz Világnapja minden év március 22-én megtartott esemény. Célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a mindenki számára elérhető, tiszta víz fontosságára és az édesvízkészletek veszélyeztetettségére. A világnapot 1992-ben, a Rio de Janeiróban megtartott Nemzetközi Környezet és Fejlődés Konferenciát követően kezdeményezte az ENSZ közgyűlése, és legelső alkalommal egy évvel később, 1993-ban tartották meg. Idén éppen 30 éve ünnepeljük meg.

Az idei Víz Világnapja fókuszában a klímaváltozás áll, a vizeinket és környezetünket fenyegető válság megoldásához szükséges változások felgyorsításáról szól. Mivel mindannyian függünk a víztől, ezért mindenkinek van tennivalója ebben a kritikus időszakban.  A 2023-as év Víz Világnapi jelmondata: „Változtass most!”

Ennek jegyében és a Víz Világnapja alkalmából a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (az elnevezésükben még megyei szervezetek): a Magyar Hidrológiai Társaság Baranya- és Somogy Megyei Területi Szervezeteivel és a Magyar Tudományos Akadémia Pécsi Területi Bizottsága Vízgazdálkodási Munkabizottságával közösen szervezték meg a mai Víz Világnapi, Ünnepi Konferenciát Pécsett, a Baranya Vármegyei Közgyűlés Dísztermében, március 23-án, csütörtökön.

A konferencián részt vett és köszöntőt mondott Galambos Tamás, a Baranya Vármegyei Kormányhivatal képviselője, a Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztály vezetője, Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója, Bencs Zoltán, a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója, a Magyar Hidrológiai Társaság Baranya Megyei Területi Szervezetének elnöke és Váradi Nelli, a Magyar Hidrológiai Társaság Somogy Megyei Területi Szervezetének elnöke, a DDVIZIG Kaposvári Szakaszmérnökségének szakaszmérnöke.
A szakmai konferencia Dr. Őri László, a Baranya Vármegyei Önkormányzat elnökének köszöntőjének felolvasásával indult, aki hivatalos elfoglaltsága miatt személyesen nem tudott jelen lenni a konferencián. Ezt követően a meghívóban előzetesen megküldött szakmai előadások következtek.
Első előadónk a Mecsekerdő Zrt. erdőmérnöke, Dr. Molnár Dénes úr volt, aki Szomjazó erdők címmel tartott előadást.
Ezt követően Út a statisztikától a modell alapú vízkészlet-gazdálkodásig címmel Jakus Ádám úrtól, az Országos Vízügyi Főigazgatóság kiemelt műszaki referensétől hallhattunk egy szakmai előadást.  

Végül két kollégánk-, Horváth Gábor úr, a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Vízrajzi és Adattári Osztályának osztályvezetője Éghajlati jellemzők és villámárvizek alakulása a DDVIZIG területén címmel tartott előadást, majd Kihívások és változások a vízrendezésben és vízgazdálkodásban a DDVIZIG területén címmel Mosonyi Zoltán, a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Vízrendezési és Öntözési Osztályának osztályvezetője előadását hallgathattuk meg.

A szakmai előadások előtt elhangzott azon kitüntetett DDVIZIG-es kollégák neve, akik a Víz Világnapja alkalmából-, illetve nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából elismerésben részesültek.

Nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából Nagyné Gőbl Edina, a Közgazdasági Osztályunk pénzügyi referense, Víz Világnapja alkalmából pedig Kulcsár László, a Vízrajzi és Adattári Osztály kiemelt műszaki referense vehettek át Főigazgatói Oklevelet. Az elismeréseket – sokéves kiemelkedő színvonalú munkájuk méltatásaként – Bencs Zoltán igazgató úr javaslata alapján, Láng István úr, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója adta át számukra.

Balázs Béla kollégánk, a Közgazdasági Osztályunk kiemelt funkcionális referense pedig – Bencs Zoltán igazgató úr felterjesztésére – miniszteri elismerésben részesült, s miniszteri elismerő oklevelet vehetett át szakmai munkája elismeréseként, a Víz Világnapja alkalmából, a Belügyminisztériumban.
Valamennyi kitüntetett kollégánknak szívből gratulálunk, s további munkájukhoz jó egészséget és sok sikert kívánunk!
A megnyitón közreműködtek a pécsi ANK Művészeti Iskola és a kozármislenyi Diabelli Alapfokú Művészetoktatási Intézmény gordonka tanszakos tanulói – Ján Boglárka vezetésével – és Szentesi Egon, a pécsi ANK 1. számú Általános Iskolájának tanulója, aki a közelgő húsvéti ünnepekre hangolva Lázár Ervin: A nyúl, mint tolmács című meséjét adta elő a hallgatóság számára. Felkészítő tanára: Balázs Zsuzsanna.

A Víz Világnapi Ünnepi Konferencia hamarosan megtekinthető lesz a DDVIZIG Youtube-csatornáján.

A Víz Világnapjára készült el a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság kültéri képújsága, egy – az épület elé kihelyezett – LED-fal, melyen az aktuális, napi készültségi adatokon és vízállás-jelentésen át minden olyan fontos információ megtalálható, amely a cég életében fontos. Többek között a Víz Világnapi Alkotópályázatunk nyertes alkotásai is felkerültek erre a reklám-táblára, mely megtalálható a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság épülete előtt Pécsett, a Köztársaság tér 7. szám alatt!

Fotó: Mánfai György – fotóművész

Víz Világnapi Ünnepi Konferenciánk megtekinthető a DDVIZIG Youtube-csatornáján:
https://youtube.com/playlist?list=PLm9GwLmtWJDiJNk4uEjnj_SKbBbBxLFfS

Fotók: Drahos Olga – DDVIZIG