A Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖTIVIZIG) szervezésében valósult meg június 7-én Szolnokon az a települési vízkárelhárítással kapcsolatos konferencia, melyen – többek között – az Országos Vízügyi Főigazgatóság, a területi vízügyi igazgatóságok és a helyi katasztrófavédelmi igazgatóság vett részt.
A konferencián ismertették a HuT projektet, amelynek célja a szélsőséges éghajlati események hatásainak kezelése, a kockázatok lehetséges csökkentése. Bemutatták a VÍZ24 mobil alkalmazást, amely segítséget nyújt a települések vízkár elleni védekezéséhez, tartalmazza a védelmi terveket, a védelmi szervezetben résztvevők elérhetőségeit, a védekezéshez szükséges térképi megjelenítéseket, időjárás- és csapadék előrejelzéseket, valamint értesítésküldő funkcióval is rendelkezik.
A rendezvényen szó esett a települési vízkárelhárítás jogszabályi hátteréről, a felkészülési és védekezési időszak feladatairól, valamint a települések kockázati értékeléséről is.
Fotó: Juhász Zoltán – DDVIZIG












