Budapest, 2024.06.04. – Budapesten a rakpartot is eléri az árhullám a hétvégén, I. fok felett tetőzik majd. A Duna vízgyűjtőjén tegnap leesett újabb csapadék hatására a folyó magyarországi szakaszán is magasabb tetőzések várhatók. A vízügy a friss kalkulációk alapján csütörtök késő estére számít a III. fokot meghaladó tetőzésre Nagybajcsnál, ahová ma reggel több mint 60 szakember indult útnak a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóságtól, hogy a Duna szigetközi szakaszán nyújtson segítséget a kollégáiknak a védekezésben.
A Duna felső vízgyűjtőjén kisebb intenzitással ugyan, de még kitartott a csapadéktevékenység, az elmúlt 24 órában területi átlagban 10-20 mm eső hullott, ebből az Inn területén a vártat meghaladóan helyenként akár 100 mm-t is mértek. A jelenlegi előrejelzések szerint keleti irányba mozdul el a csapadék, így a következő napokban már számottevő mennyiséggel nem kalkulálnak az alpesi vízgyűjtőkön, egészen hétvégéig, amikor azonban újra csapadékosabbra fordulhat az időjárás.
A friss számítások alapján a Dunán Nagybajcsnál a III. fokot meghaladó tetőzést már csütörtökön a késő esti órákra várják a vízügyes szakemberek. Budapesten szombaton számíthatunk a tetőzésre az alsórakpart szintjét meghaladó vízállással, ami a rakpart lezárását is jelenti majd.
A hét hátralévő részében a Murán Letenyénél a II. fok körüli, a Rábán Szentgotthárdnál az I. fokot megközelítő, Körmendnél II. fok körüli, Győrött, Esztergomnál, Bajánál és Mohácsnál pedig az I. fokú szintet meghaladó vízállás várható. A Tarnán a III. fokú árvízvédelmi készültségi szintet megközelítő vízállásra számítanak a szakemberek.
A Duna szigetközi szakaszán az ár biztonságos levonulásának érdekében fokozott őrszolgálatot teljesítenek a vízügy munkatársai. A védekezés megerősítésére és az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság munkájának támogatására 65 kolléga érkezett a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóságtól.
Az ártereken az évszaknak és a sok esőnek köszönhető dús növényzet lassítja a víz levonulását, ami növeli az előrejelzés bizonytalanságát.
A vízügy szakemberei a nap 24 órájában követik az adatokat, elemzik a német, osztrák és szlovák modelleket. A megerősített vízügyes őrszolgálat folyamatosan figyeli a folyót, a változó helyzethez alkalmazkodva, felkészülten végzik az árvízi védekezést.












