Központi vízkárelhárítási bejelentések: +36 72 506 300/ +36 30 6642 786
Központi vízkárelhárítási bejelentések: +36 72 506 300/ +36 30 6642 786

Újabb tiszai vízügyes kollégák indultak útnak a Szigetközbe, már közel 500 kilométeren van árvizi készültség az országban 2024. június 5.

Budapest, 2024.06.05. – Budapesten a rakpart szintjét némileg meghaladó vízállással szombatra virradóan I. fok felett tetőzik majd a Duna. A vízügyi szakemberek a legfrissebb adatok alapján korábbi, csütörtök hajnali tetőzésre számítanak Nagybajcsnál III. fokot meghaladó vízszinttel. A tegnapi nap után ma ismét közel 60 vízügyes szakember indult útnak a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság területéről Szigetközbe, hogy részt vegyen a védekezésben, így már több mint 100 tiszai vízügyes kolléga segíti a 24 órás figyelő szolgálatot.

A Duna felső vízgyűjtőjén az elmúlt 24 órában már nem esett számottevő csapadék és hétvégéig nem is várható utánpótlás. A ma reggeli előrejelzések szerint a hazai szakaszon a Duna Nagybajcsnál 640 cm körül, a III. fok szintjét meghaladóan tetőzik a holnap délelőtti órákban.

Jelenleg egy olyan méretű árvízzel állunk szembe, ami nagy területen önt el növényzettel borított ártereket, hullámtereket. A növényzet a tavaszi burjánzásának legerősebb időszakában van, ilyenkor sokkal nagyobb a terület ellenállása az árvíz levonulásával szemben, emiatt az érkező víz magasabb szinten és lassabban képes áthatolni ezeken a területeken.  Ennek a jelenségnek vagyunk tanúi most a Szigetközben, hiszen ez a Duna legnagyobb belső deltája, ami nagyon sűrű növényzettel borított. Ez a vegetáció is indokolja, hogy itt a legmagasabb készültségre számítunk.

Ezért, az ár biztonságos levezetése érdekében további közel 60 tiszai vízügyes kolléga indult útnak, hogy segítséget nyújtson a dunai kollégáknak.

A Duna a Szigetköz alatti szakaszán az árhullám az előbb leírtak miatt, a vízvisszatartó hatás következtében kicsit alacsonyabbá, viszont tartósabbá válik, így Budapesten péntek éjjel - szombatra reggel számíthatunk a tetőzésre az alsórakpart szintjét meghaladó vízállással, I. fok feletti értékkel, ami a rakpart lezárásával jár majd.

Baján a folyó várhatóan jövő hétfőn tetőzik II. fok alatt, az árhullám pedig jövő hét közepén hagyja el az országot.

A dunai árvízzel egyidőben árhullám van a Murán is, Letenyénél a II. fok körüli tetőzésre számítanak a vízügyes szakemberek. A Rábán Körmendnél a II. fokot meghaladó, Győrött pedig az I. fokú szintet átlépő vízállás várható. A Tarna Tarnaörsnél jelenleg a III. fokú árvízvédelmi készültségi szintet meghaladóan tetőzik.

A vízügy szakemberei a nap 24 órájában követik az adatokat, továbbra is figyelemmel kísérik a német, az osztrák és szlovák modelleket. A fokozottan megerősített vízügyes őrszolgálat folyamatosan figyeli a folyót, a változó helyzethez alkalmazkodva, felkészülten végzik az árvízi védekezést.