Központi vízkárelhárítási bejelentések: +36 72 506 300/ +36 30 6642 786
Széchenyi logo
Központi vízkárelhárítási bejelentések: +36 72 506 300/ +36 30 6642 786

100 éve született Kiss György vízügyes mérnök, a DDVIZIG egykori igazgatója 2024. január 23.

Kiss György fiatalon

Kiss György idén 100 éve, 1924. január 23-án született Bajaszentistvánon. Pályáját Baján kezdte, majd Pécsett folytatta. 1966. és 1974. között volt a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója.

Fontos feladatnak tekintette az utódok kinevelését a szakmában, a fiatalok továbbképzését. Kezdeményezésére és szorgalmazására jött létre Baján a Vízügyi Szakközépiskola. A középfokú oktatás megszervezése után sikerült elindítani a felsőfokú képzést is, amelyben Neki is nagy szerepe volt. Támogatta a sport és kulturális rendezvényeket. Az Ő idejében alakult meg két vízügyi zenekar is. Úttörő volt és kimagasló eredményeket ért el a jugoszláv-magyar nemzetközi kapcsolatok kiépítésében is.

Az utolsó nagy árvíz nyugdíjba menetele előtt az 1972. évi drávai árvíz volt, melynél még a védekezést irányította. A Dráva magyar szakaszán 1900 óta ekkor vonult le a legnagyobb árhullám. Munkáját a Jugoszláv állam is elismerte egy emlékplakettel. Szakmai és társadalmi munkájáért számos állami elismerést kapott, okleveleket, kitüntetéseket, érdemérmeket, emlékplaketteket.

A szakmai munka mellett Baranya vármegyében is számos társadalmi funkciója volt.

1974-es nyugdíjba vonulása után is még évekig tevékenykedett különböző szakmai és társadalmi szervezeteknél. A Magyar Hidrológiai Társaság Pécsi Területi csoportjának több évig elnöke is volt.  2009. november 18-án hunyt el. Emlékét szívünkben őrizzük.

 

Emblematikus igazgatónkról lánya, Halász Lászlóné Dr. Kiss Judit írt megemlékezést:

 

Édesapám, Kiss György ma 100 éve, 1924. január 23-án született Bajaszentistvánon. Miért írok Róla? Úgy gondolom, hogy vízügyes mérnökként élete első felében tett annyit Baja városáért, hogy megérdemel néhány mondatot. Megérdemli, hogy emlékezzünk Rá. Sajnos már egyre kevesebben vannak, akik még ismerték.

A bajaszentistváni gyermekévek után iskolai tanulmányait a Bajai Józsefvárosi Állami Elemi Iskolában végezte 1930 és 1934. között. Ezt követően a Ciszterci Rend bajai III. Béla Gimnáziumában tanult tovább (1934-1942). A gimnáziumi évek alatt tagja volt a vízi cserkészcsapatnak, valamint sok időt töltött az érsekcsanádi gátőrházban, illetve annak környékén, ahol nagyapja gátőr volt. A „Duna szeretete” valószínűleg ide nyúlik vissza. 1942-ben érettségizett, majd felvételt nyert a Magyar Királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem mérnöki karára. Az érettségi utáni nyáron már dolgozott a Folyammérnöki Hivatalnál. Megtanult szintezni, alapvonalat, körívet kitűzni, keresztszelvényeket felrakni, Dolgozott a téli kikötő kotrásánál. Nehéz évek következtek. Édesanyja betegsége, a családi problémák és a háború miatt többször megszakította egyetemi tanulmányait. Édesapja halála után halasztást

kért az egyetemen és 1944 januárjától átmenetileg műszaki alkalmazottként dolgozott a Bajai Folyammérnöki Hivatalnál. Rajzolással és kinti terepfelvételekkel foglalkozott. Szeptemberben újra beiratkozott az egyetemre, de a tanulás nem tartott soká, mert az egyetemistákat vitték nyugatra. Ekkor becsületessége mentette meg a „nagy kalandtól”. Abban az időben az egyetemi tanulmányokért fizetni kellett. Egyik alkalommal a tandíj befizetésekor a pénztáros többet adott vissza, mint kellett volna, Ő észrevette és visszaadta a pénzt. A legközelebbi befizetésnél a pénztáros emlékezett rá és hálából figyelmeztette, hogy az egyetemistákat viszik nyugatra, ha mindegy neki, mikor fejezi be az egyetemet, sürgősen menjen haza. A jóindulatú figyelmeztetés után az első hajóval hazament Bajára.

Baja városába október 21-én vonultak be az oroszok. Mivel akkor a városban ő volt a „legképzettebb” vízügyes szakember, október 23-ától a polgármester megbízta a Bajai Folyammérnöki Hivatal vezetésével, ugyanis az orosz csapat közeledtével, német parancsra a hivatal egy része Siófokra menekült a vezetőkkel együtt. A „kalandból” aztán itthon is kijutott. Varga Domokos „Vizek könyve” című, 1976-ban megjelent, Szépirodalmi Könyvkiadó által kiadott könyvében a 172. oldalon a következőket írja: „1944-45 telén egy szovjet folyami flottillának már sikerült Pestig felhajóznia. Kalauzuk egy Baján felszedett fiatal magyar vízimérnök volt: az ő hajója nyomában haladt a többi, hogy ahol az nem robban, ott ők sem robbannak. Szerencséje volt a magyar fiúnak: nemcsak, hogy túlélte a veszedelmes vállalkozást, hanem még elismerő levelet is kapott, amely hosszú időre megkönnyítette élete további útját.” A „szerencsés” magyar fiú az édesapám, Kiss György volt. A könyvben leírt módon, aknák között személyesen vezette fel a Szovjet Flottillát Budapestre. Akkor még nem volt mérnök, csak egy 21 éves egyetemi hallgató, aki néhány hónapot már dolgozott a Folyammérnöki Hivatalnál. Hogy az elismerés mennyire könnyítette meg az életét, azt csak ő tudná megmondani, ha tehetné, de az biztos, hogy akkor nem volt más választása. Polgári alkalmazottként együtt kellett dolgoznia a szovjet mérnökökkel, a szovjet katonákkal. A Folyammérnöki Hivatal Baján maradt részlege a Szovjet Tengerészet Dunai Flotta Parancsnokságnak és a Szovjet Hajózásnak volt alárendelve. Nem volt kis feladat az 1944-1945. év telén a jeges árvíz elleni védekezés előkészítése, a jégtorlaszok felrobbantása sem. 1945. május 1-ig megszervezte a hajózóút kitűzését a Novi Sad és Dunaföldvár közötti Duna-szakaszon, mellyel lehetővé vált a háború után a hajózás megindítása. A Folyammérnöki Hivatal vezetőinek visszatértéig, 1945 júniusáig vállalta ezt a munkát, ugyanis szándékában állt az egyetemi tanulmányok folytatása.

Végül 1950. június 22-én kapta meg a mérnöki oklevelet és július elsején lépett szolgálatba a Bajai Árvízvédelmi és Folyamszabályozási Hivatalnál, mint szakaszmérnök. Az 1954-es nyári zöldár elleni védekezésnél az Árvízvédelmi Központban az árvédelmi vezető helyetteseként végzett irányító munkát. 1955. február elsejétől kinevezték a Bajai Vízügyi Igazgatóság műszaki osztályának vezetőjévé. „1955-ben Ballai István, Kiss György és Knézy László mérnökök kezdeményezésére, a Megyei Tanács közbenjárásával megalakult a 12. önálló vízügyi igazgatóság bajai székhellyel.”

1956-ban a jeges árvíz elleni védekezés aktív résztvevője volt, s utána külön kormánybiztosi megbízásból az árvíz utáni helyreállítási munkálatokat irányította. 1959. augusztus elsejétől az Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság ideiglenesen megbízott vezetője, november elsejétől pedig kinevezett igazgatója lett. Abban az időben Ő volt az ország legfiatalabb vízügyi igazgatója. Ezt követő időszakban 7 évig tevékenykedett szülővárosában a városért dolgozó vezetők csapatában. Az árvízvédelmi, a belvízvédelmi munkák mellett öntözőrendszerek kiépítése, új technológiák bevezetése, jégtörés hatékony módszerének alkalmazása, vízgazdálkodási társulatok szervezése, hajózóút kitűző szolgálat korszerűsítése fűződik a nevéhez – a teljesség igénye nélkül felsorolva. Eredményei közé tartoznak az igazgatóság teljes területére kiterjedő hírközlési rendszer kiépítése (URH adó-vevő rendszer), az érsekcsanádi repülőtér kialakítása – mindkettőnek fontos szerepe volt az árvédekezések idején.

A dolgozók szociális helyzetének javítása érdekében szolgálati lakásokat építtetett, vállalati üdülőket hozott létre, vállalati strandot létesített a Sugovica partján. Támogatta a sport- és kulturális rendezvényeket. Az Ő idejében alakult meg két vízügyi zenekar is. Igazgatása alatt készült el az igazgatóság új épülete, korszerűsítették a gátőrházakat. Fontos feladatnak tekintette az utódok kinevelését a szakmában, a fiatalok továbbképzését. Kezdeményezésére és szorgalmazására jött létre Baján a Vízügyi Szakközépiskola. A középfokú oktatás megszervezése után sikerült elindítani a felsőfokú képzést is, amelyben Neki is nagy szerepe volt. Úttörő volt és kimagasló eredményeket ért el a jugoszláv-magyar nemzetközi kapcsolat kiépítésében, és a szakmai együttműködés elmélyítésében. A napi munkája mellett társadalmi munkát is végzett, évekig megyei tanácstag volt Bács-Kiskun megyében, Gara és Monostor községekben.

Bajai munkássága alatt jelentős esemény volt a 113 napig tartó 1965. évi nagy dunai árvíz. Ebben az időben már tapasztalt vízügyi szakemberként vette fel a harcot a zord természet erejével. Éjt nappallá téve dolgozott azon, hogy megállítsák a Duna rombolását.

Egész életében – amennyire lehetett – távol tartotta magát a politikától. Igyekezett együtt dolgozni az aktuális politikai vezetőkkel, de a szakmai munka volt számára az elsődleges, amit hivatásnak érzett. Empatikus és humánus vezető volt, ha valamelyik dolgozója bajba került, első volt, aki segített. Kellemes modorára és jó humorára még 50-60 év távlatában is sokan emlékeznek.

Az élete úgy alakult, hogy 1967-ben el kellett hagynia szeretett városát. A Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatójaként folytatta tovább szakmai munkáját. Pécsi kinevezését abban a reményben fogadta el, hogy kezdődő szembetegsége miatt előnyös lesz az egyetemi szemklinika közelsége. Nehéz szívvel búcsúzott szülővárosától. Hosszú lenne részletezni pécsi munkásságát is. Az új munkahelyén is változatlan lendülettel dolgozott. Sokrétű munkája során mindig hangsúlyozta, hogy munkájuk csapatmunka. A szakmai munka mellett Baranya megyében is számos társadalmi funkciója volt. Az 1970-es tiszavölgyi árvíznél is a védekezés egyik irányítója volt. Az utolsó nagy árvíz nyugdíjba menetele előtt az 1972. évi drávai árvíz volt, melynél még a védekezést irányította. A Dráva magyar szakaszán 1900 óta ekkor vonult le a legnagyobb árhullám. Munkáját a Jugoszláv állam is elismerte egy emlékplakettel. Szakmai és társadalmi munkájáért számos állami elismerést kapott, okleveleket, kitüntetéseket, érdemérmeket, emlékplaketteket.

Az intenzív munka, a sok stressz következtében – amihez lehet, hogy öröklött tényezők is hozzájárultak - gyógyíthatatlan szembetegség (macula degeneratio) alakult ki nála. Mikor a lassú folyamat felgyorsult, választania kellett, a munka vagy a korai nyugdíj között. Mivel a vakságtól való félelem mindennél erősebb volt, sok vívódás után az utóbbit választotta. Saját kérésére 1974-ben, 50 éves korában nyugállományba vonult. Mikor felmentették igazgatói teendői alól, már másnap megbízták az OVH Árvízvédelmi és Folyamszabályozási Főosztályánál szaktanácsadói feladatok ellátásával. Nyugalomba vonulása után is még évekig tevékenykedett különböző szakmai és társadalmi szervezeteknél. Pl. Több évig volt a Magyar Hidrológiai Társaság pécsi területi csoportjának elnöke. Fizikailag, szellemileg sokáig friss maradt. 2008-ban váratlanul meghalt a fia. Ez nagyon megviselte, lelkileg összetört és már soha nem tudott a régi lenni. A tragédia beárnyékolta utolsó hónapjait és rohamosan fogyott az ereje. Az utolsó néhány hetet kórházban töltötte. Nagyon szeretett élni. Dacolt az idővel, de végül, 2009. november 18-án feladta és végleg elaludt. Felesége és családja kegyelettel őrzi emlékét.

Nyugodjál békében Édesapám!

Halász Lászlóné dr. Kiss Judit,

Kiss György lánya.

 

A fotók a család archívumából valók.

 

 

Kiss György fiatalon

Kádár Jánossal

 

Kiss György nyugdíjas korában