A Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság két kollégája április 23-án eleget tettek annak a felkérésnek, miszerint az iskola témahetének keretén belül a vízügy és a fenntarthatóság kapcsolatáról, a vízügyi pályáról beszéljenek a diákoknak.
Több rövid ágazati kisfilm és két előadás hangzott el a témában, amelyek érintették többek között a DDVIZIG feladatkörét, a Sellyei Szakaszmérnökség bemutatását és munkáját, a fenntarthatóság elérésére tett ágazati erőfeszítéseket, valamint a bevált gyakorlatot.
A szakképző iskolával szorosabb együttműködésbe kezdtünk, tanulmányi út szakmai vezetése és hajós ismertetés is szerepel a további tervek között.
Fotók: Pinczehelyi-Tátrai Tímea és Boros Bálint – DDVIZIG